Vannak dolgok, amiket szégyellünk másoknak megmutatni. Hogy miért? Mert amikor megmutatjuk, erős kritikát kapunk, olyan kritikát, ami egyáltalán nem epítő jellegű, de mégúgyinkább romboló. Például, amikor belekötünk más zenei stílusába. Vagy amikor megszólunk valakit azért, hogy milyen ruhát vesz fel, hogyan öltözködik, hogy viselkedik. Kérdezhetnénk magunkat, miért bajom nekem, hogy ő ilyen ruhákba jár, s ilyen zenét hallgat? Én megkérdeztem magam, és homályt láttam, meg persze dühöt. Nem tudtam megfogalmazni, hogy miért teszek ily destruktív kritikát. Egyszerűen senkinek nincs benne semmi jó. Én, aki küldi, csak dühös vagyok tőle, és akinek küldöm meg csak romlik tőle.

Aztán elkezdtem magam ellen dolgozni, és rá jöttem, hogy az egóm az orromon fogva vezet. Ugyan is az egóm, ami miatt ilyen szükségtelenül szidalmazok másokat, mivel azt szidom bennük, amit magamból hiányolok. Egyfajta kielégülés, és öröm, és ha nekem nem jó, másnak se legyen, gondoltam. Legalább is ezt mondatja velünk az egónk. Valahogy nem szeretjük, ha valakinek ellenvéleménye van, ha valaki más, mint mi. Képtelen vagyok olyan szabadon mozogni, mint a kritikával illetett személy, ezért az egómmal karöltve lehordom. Félek kirívó ruhákban járni, mert megszólnak. Félek fiú létemre Justin Biebert hallgatni mások előtt, mert az b*zis , és nem férfias. Pedig régen nem volt így, régen nem féltem, s nem szégyeltem. Csak jött egy ember, a kritikájával, és lehordott, aztán elgondolkoztam rajta, és azon vettem észre magam, hogy szégyellem önmagam. Ha mást ilyesfajta destruktív kritikával illetsz, akkor az tökéletes ferde tükör magadra nézve, hogy mit nem szeretsz magadban, esetleg, hogy hol szeretnél szabadabb lenni. 

Képzeld el, hogy a 30 éves személy találkozik a mellette lévő 15 éves önmagával, majd elkezdi kritizálni a hájas pocakját, de nem túl erősen. Egy ártatlan kis megjegyzés, egy halovány mondat, ami az elején csak elgondolkodtat. A tini persze ellenál, mivel neki nincs vele semmi problémája, és nem is volt. Később majd azt veszi észre, hogy a strandon szereti, ha a takaró a hasán van, akarom mondani szégyelli, ha nincs. Egyfajta biztonság érzetet nyújt, tuladjonképpen intim résszé vált, amit másoknak nem szívesen mutogat. S mikor 15 éves valója 30 évessé cseperedik, ő lesz a az akkori 30 éves gátlásos elkövető. Hogy miért? Mert nem tetszik neki, ha valaki szabad, és gátlástalan. Nem tetszik, hogy más boldog, és elfogadja magát úgy, ahogy van. Ezért kritizálja a 15 éves énje hasát. Azt kritizálja benne, amit magában lát hibának. Amikor mást kritizálsz dühből, lényegében saját hibáidra mutatsz rá indirekt módon, az egód hatalma alatt. Tudatom elnyomta ezt a dolgot a tudatalattimba, de valahogy felszínre tört, mégpedig a mások kritizálásában. 

Ha több önismeretet szeretnél szerezni, mindig kérdezd meg magad, miért csinálod? Miért jó ez neked? Mi a célod? Elsőre lehet hogy nem fogsz rá jönni, de később, amikor már sokat gondolkoztál rajta, beugorhat a megoldás. Mint egy logikai bomba robban az agyadban, összeáll a kép, heurékád lesz. Adj időt neki, kérdezgesd magad, figyeld meg az adott helyzetbeli reakcióidat, érzéseidet, és hogy mit miért teszel. Esetleg kérdezz meg egy bizalmas felet, hogy ő hogy lát téged. Mások építő jellegű nézőpontjai sokat segíthetnek abban, hogy a világ mit lát belőlünk. Néha amit magunkról gondolunk, az egy totális bullshit, ami csak a mi fejünkben létezik, ingovány alapokon. Beszélj róla neki, hogy neked milyen gátlásaid vannak, amiket szégyelsz. Az, hogy kiadod magadból csökkentheti a neurózist.(Idegességet) S mindazonáltal, ne engedj az egód hatalmának, ne légy áldozatból elkövető.

---------------------------------------------------------------

Ez lenne hát az első blogbejegyzésem, remélem át tudtam adni valamit a gondolataimból! :) Nem vagyok pszichológus, se profi, csak az én személyes tapasztalatomat, megoldásaimat szeretném megosztani, és ezzel segíteni másoknak. Remélem tetszett, és még találkozunk. Mindenféle témáról lesznek bejegyzések. Szép napot! :)